PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (balmazújvárosi egyesületek, sportszervezetek)

Nyomtatás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Balmazújváros Város Önkormányzata

pályázatot hirdet

feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében.

A pályázat célja: a balmazújvárosi székhelyű, vagy telephellyel rendelkező egyesületeknek, sportszervezeteknek a város lakosságát érintő programok lebonyolításához nyújtandó támogatások biztosítása.

1.)

Pályázók köre:

balmazújvárosi székhellyel és működési területtel nyilvántartott szervezetek

akiknek nincs köztartozása és a helyi önkormányzat 2017. évi támogatásából eredő elszámolási kötelezettségüknek eleget tettek

 

2.)

A pályázati támogatás felhasználási lehetőségei:

 

kulturális, tudományos és sportrendezvények szervezése Balmazújváros területén (helyi, megyei, régiós, országos hatókörre)

az adott szervezet működését elősegítő eszközbeszerzésre, illetve a működésből adódó egyéb költségekre

A pályázati programok 2018. március 11. – 2018. december 31. közötti időszakra vonatkozhatnak.

Pályázatot csak olyan szervezetek nyújthatnak be, akikkel az Önkormányzatnak sem közművelődési megállapodása, sem más feladatellátásra vonatkozó szerződése nincs.

3.)

Pályázati feltételek, határidők:

A pályázati űrlap kitöltésével, a társadalmi szervezet nyilvántartását igazoló bírósági végzés 2 hónapnál nem régebbi kivonatának csatolásával és a pályázati díj (5. 000 Ft/pályázat) befizetését igazoló készpénzfizetési számla másolatával együtt érvényes a támogatási igény benyújtása.

A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. február 20.

Elbírálás: 2018. március 10.

Az elnyert támogatás kifizetésére a megkötött szerződés alapján kerül sor.

Az elszámolás minden támogatott szervezetnek 2019. január 15-ig kötelező.

A pályázat beadásához szükséges űrlap kérhető a polgármesteri hivatal portáján, illetve letölthető a város honlapjáról.

A pályázati díjat a Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal pénztárába /Kossuth tér 4 -5. sz. I. emelet/ kell befizetni legkésőbb 2018. február 20-ig.

4.)

Pályázatok elbírálása:

A pályázatok elbírálása az Intézményfelügyeleti, Szociális és Közbiztonsági Bizottság hatáskörébe tartozik.

Határidő: 2018. március 10.

5.)

Szerződéskötés:

A pályázat útján támogatásban részesülő szervezetekkel a támogatási szerződést Balmazújváros Város Önkormányzatának Polgármestere köti meg.

Határidő: 2018. március 31.

6.)

A finanszírozás rendje:

- 200 e Ft alatti támogatás esetén egy összegben, 2018. március 31-ig

- 201 e Ft – 500 e Ft támogatás esetén két részletben (2018. március 31. – 2018. július 31.)

7.)

Elszámolás:

A nyertes pályázónak a szerződésben foglalt támogatási összeg felhasználását az alábbiak szerint kell igazolnia 2019. január 15-ig:

- eredeti számla másolata, melyen szerepel ,,az eredetivel mindenben megegyező” szöveg, a határozat száma, a nyertes szervezet képviseletére jogosult aláírása és pecsétje.

A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal ellenőrzést végezhet a költségvetésből juttatott támogatások felhasználásával kapcsolatosan a támogatottnál.

 

Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-03-29 van. PointLink.