Sokan új otthonra leltek Balmazújvároson

Nyomtatás
Készült: 2021. március 01. hétfő

Tizenhárom lakást tettek otthonossá 2020 januárja óta húsz hónapos időtartamra azok a 18-35 év közötti pályázók, akik magas pontszámot kaptak az “Esély otthon – Önkormányzati bérlakások felújítása Balmazújvároson” projektben. Az EFOP-1.2.11-16-2017-00043 kódszámú pályázat hozzájárul a fiatalok helyben maradásához, a helyi munkaerőpiaci igények feltérképezéséhez és koordinálásához, valamint a Balmazújvároson élő, továbbá az ide letelepülni szándékozó fiatalok kedvezményes lakhatásának támogatásához. Két helyen azonban már ősszel elhagyták az ideiglenes otthonukat. Helyüket decemberben olyan pályázók vették át, akik az úgynevezett várólistára kerültek, tehát éppen lemaradtak az első körben nyertes fiatalok mögött. Az egyik lakásból egy fő költözött ki és ugyanennyi vette át helyét. Egy másik, tágasabb lakásból egy családot egy másik váltott. Az új lakók is legfeljebb 20 hónapig tervezhetik az új otthonukban az életet. Utána az előírások miatt másnak kell átadni a lakást. Így más fiatalok is megalapozhatják majd a jövőjüket Balmazújvároson.
A projektben 18-35 év közötti fiatalok dolgozói ösztöndíjra és tanulói ösztöndíjra is nyújthattak be pályázatot. Előbbire második körben 241-en adtak be pályázatot. Ebből 9-en nem feleltek meg a kiírt pályázati feltételnek (35 év feletti életkoruk miatt), tanulói ösztöndíjra pedig 41-en adták be pályázatukat. Közülük mindenki megfelelt a kiírásnak. A sikeres pályázatok közül azonban 11-en visszavonták a pályázatukat és 21-en nem jelentek meg a szerződés aláírásakor.

Azonban a nyertes pályázóknak a támogatásokért képzéseken kell részt venniük. Ez pedig februárban kezdődött. Mindenkinek legalább két online képzést kell teljesítenie. A Gazdasági Klub programja intenzív. Minden alkalommal kettő vagy három előadó mutatja be munkásságát. Február 11-én először Fábi János területi igazgató beszélt az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-ről. Az előadáson a résztvevők megismerkedhettek a világ egyik legnagyobb biztosítótársaságának felépítésével, a balmazújvárosi fiók működéséről, sőt a cég karrier lépcsőivel és a befektetett munka elismerésének anyagi mértékével is.
Vékás István sales manager a célkitűzés fontosságáról és 17 sikerelvről beszélt. Elmondta, hogy a megfelelő „méltó” célok kitűzésének fontosságáról beszélt, illetve bemutatott 17 olyan sikerelvet, amelyek nemcsak a munkánk során, de a mindennapi életünk vezetésében is komoly igazodási pontot adhatnak. Szerencsi Ádám vállalkozási tanácsadó pedig a vállalkozóvá válás 5 alapszabályát ismertette. Ő egy különleges helyszínről BANGKOK-ból jelentkezett. Kiemelte, hogy a jónak tűnő ötlet szinte semmit nem jelent, minden elképzelést a piacon kell validáltatni, hogy sikert érhessünk el.

Február 16-án Modrovics Zoltán HR főosztályvezető a nádudvari Nagisz Zrt.-t mutatta be. Az előadáson a résztvevők megismerkedtek Hajdú-Bihar megye egyik kiemelkedő bevétellel és
nagyszámú foglalkoztatottal rendelkező cégének felépítésével, de a cég üzletágaival és a karrier lépcsőivel is. Vékás Istán a GP Consulting Kft. képviseletében a biztosítási szakma fontosságára és az abban rejlő karrier lehetőségekre helyezte a hangsúlyt. Az előadás végén kiemelte az öngondoskodás fontosságát is. És hogy ki milyen formában indítson vállalkozást? Arról már Szilágyi Balázs vállalkozási tanácsadó beszélt. Bemutatta a Magyarországon működtethető vállalkozási formákat, azok előnyeit, hátrányait, melyiket kinek, mire érdemes alapozni. Szó esett az adózási formákról és a vállalkozások alapítási, indítási költségeiről is.

Február 17-én a Herbária Zrt. üzemvezetője Löki István ismertette a vállalat üzemegységeinek működését, a termékpaletta előállításnak sokszínűségét. Elmondta, hogy a cég elégedett a munkatársakkal. Nagyon nehéz hozzájuk bekerülni, mert a dolgozók nagyon stabilak, megbecsültnek érzik magukat. Kádár Imre, a Kádár-Gáz 98 Bt. ügyvezető-tulajdonos pedig a tulajdonosi szemlélet kiterjesztésének fontosságát hangsúlyozta. A cég különleges fémszerkezeti hegesztésekkel is foglalkozik, amit csak minősített szakemberek végezhetnek. A megbízható működés alapfeltétele, hogy a mindennapokban a munkatársak akkor is megfelelően végezzék munkájukat, ha nincs jelen a vezetőjük! Ennek az alapja, hogy családias, egymást támogató légkört alakítottak ki és mindenki megértette, hogy egymásért dolgoznak, hiszen, ha van teljesítmény, akkor van anyagi megbecsülés is! A munkahelyi konfliktuskezelésről már Gábor-Vígh Vanda kommunikációs szakember, bejegyzett általános és családügyi mediátor beszélt. Szerinte a konfliktusok alapvetően károsak, de ha a pozitív oldalát nézzük, akkor személyes és szervezeti növekedés lehetőségeként is tekinthetjük. Gábor-Vígh Vanda ismertette a leggyakrabban előforduló konfliktusokat és a legalapvetőbb megoldási metódusokat is, melyek közül kiemelte a következő lehetőségeket: elkerülés (nem vonódom be a vitába, nem az én problémám), megvárom amíg lehiggad a másik és elmondom az én érveimet, meghallgatom a másikat is, megpróbálom az ő szempontjait is figyelembe venni, nem szégyen bocsánatot kérni és belátni a hibát.

Február 18-án ismét az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t mutatta be Fábi János területi igazgató. Bartha Éva pedig a hatékony kommunikáció szintjeit mutatta be. A kommunikációs szakember a hatékony, asszertív kommunikáció szintjeit hétköznapi példákon keresztül mutatta be. Az egyik legfontosabb üzenet a tények és a vélemények közötti kommunikációs különbségtétel volt a mások és a saját megítélésünk viszonylatában. A résztvevőknek a tréningen egyértelművé tette, hogy sokszor azért nem kapjuk meg amit szeretnénk, mert egyáltalán nem vagy nem megfelelően kérjük. A jelenlévők megtudhatták, hogyan érdemes kérdéseket feltenni, úgy, hogy elismerést csomagoljunk az irányított kommunikációnkba. Az előadó bemutatta, hogyan védekezhetünk az agresszív kommunikáció ellen és hogyan lehet ilyenkor megfelelő válaszreakciókat létrehozni, kijelölve ezzel a megfelelő határokat.


Február 19-én Környei Mihály egészségügyi szakmenedzser a Bemer vállalat orvostechnikai eszközeit és annak jótékony hatásait ismertette. A készülékek használatával a mikrokeringés javításával javul a
regenerációs képesség, a teljesítő képesség, a koncentráció, a fertőzések elleni védekezési képesség, gyorsabbá válnak a gyógyulási folyamatok, jobbá válik az alvás és az életminőség is jobb lesz. Az előadó bemutatta a vállalat üzleti modelljét, és az ebben rejlő potenciált és bevételi lehetőségeket is. Majd Vékás István újra a GP Consulting Kft. tevékenységét mutatta be. Végül Barát András karrier tanácsadó arról beszélt, hogy mire figyeljenek a munkavállalók az állásinterjún. Az előadó hasznos információkat mondott az állásinterjún való helyes és helytelen viselkedésről. Példákat hozott arra is, hogy milyen kérdéseket nem szabad feltenni ilyenkor feltenni. Nem illik például a fizetésről kérdezni az interjú elején. Fontos viszont, hogy az interjú végén, ha megkérdezik, hogy van-e kérdésünk akkor mindenképpen tegyünk fel a vállalattal, a konkrét feladattal kapcsolatos kérdéseket érzékeltetve ezzel a nyitottságunkat és a terület iránti érdeklődésünket.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-10-08 van. PointLink.