Ifjúsági Garancia Program

Nyomtatás
Készült: 2015. október 29. csütörtök
„Ifjúsági Garancia Program”
 
Magyarország Kormánya kiemelt céljának tekinti a munkanélküli fiatalok számának visszaszorítását, ezért – összhangban az Európai Unió elvárásaival – megkezdte Ifjúsági Garancia Akciótervének megvalósítását.
 
Az Ifjúsági Garancia Rendszer bevezetésével hazánk is vállalta, hogy a 25 év alatti fiataloknak a munka, illetve tanulás világába történő be- vagy visszajuttatáshoz konkrét lehetőség felajánlását garantálja. A fiatalok számára országosan egységesen a járási hivatalok foglalkoztatási osztályai szolgálnak az Ifjúsági Garancia Rendszerébe való belépési pontként. A program célcsoportjába olyan 25 év alatti fiatalok tartoznak, aki nem dolgoznak, és nem tanulnak.
 
A program lényegi célkitűzése, hogy a fenti fiatalok számára a foglalkoztatási osztály meghatározott időn belül valamilyen konkrét lehetőséget ajánljon fel az elhelyezkedésre, munkatapasztalat-szerzésre, vagy a tanulásra. A cél, hogy a nem foglalkoztatott fiatalok minél kevesebb időt töltsenek munkanélküliségben, illetve inaktivitásban tanulás nélkül, és hogy ennek érdekében személyre szabott segítséget kapjanak munkaerő-piaci helyzetük javításához.
 
Az egyéni programok személyre szabott humánszolgáltatási elemeket, valamint munkaerő-piaci képzést, önállóan vagy a képzést követően elhelyezkedéshez nyújtott támogatási formákat, illetve a tanulást, vagy a foglalkoztatást segítő egyéb kiegészítő  támogatásokat foglalnak magukban. A foglalkoztatást elősegítő támogatások közvetve a programban foglalkoztatóként megjelenő vállalkozásokat is segítik.
 
További információért kérjük, bizalommal forduljon a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztály kollégáihoz!
 
 
Balmazújváros, 2015-09-21
 
 
 
Dr. Veres Margit 
  polgármester
 

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2019 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2019-09-23 van. PointLink.