Tartalékosokat vár a honvédség

Nyomtat√°s
K√©sz√ľlt: 2017. m√°jus 04. cs√ľt√∂rt√∂k
Tartalékos katonákat toboroz a Magyar Honvédség a nemrégiben útjára indult új szolgálati forma, az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszerbe. A honvédség mindazok jelentkezését várja, akik elkötelezettek, és tenni szeretnének saját lakókörnyezetük biztonságáért.
 
Minden nemzet hadereje a hivatásos katonákon túl a felkészült és sokoldalú tartalékos erŇĎre épül. A professzionális haderŇĎként mŇĪködŇĎ Magyar Honvédség tartalékállományát önkéntes tartalékosok biztosítják. A tartalékos rendszer korábbi formáját 2011-ben alakították át és újították meg, ekkortól beszélhetünk önkéntes mŇĪveleti, valamint önkéntes védelmi tartalékos katonákról. A folyamat azonban nem ért véget, hiszen idén tavasztól lehetŇĎség van önkéntes területvédelmi tartalékosnak is jelentkezni.
Az új szolgálati forma célja, hogy az ország összes járása rendelkezzen felszerelt és kiképzett tartalékos katonákkal, akik saját járásukban erŇĎsíthetik Magyarország védelmét anélkül, hogy lakóhelyüktŇĎl hosszabb idŇĎre el kellene szakadniuk. Ez a kötelék egyúttal önvédelmi képességet jelent majd helyi szinten a megyének, a településnek és a lakosságnak is.
A rendszerhez bárki csatlakozhat, aki elmúlt 18 éves, büntetlen elŇĎéletŇĪ és legalább általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A területvédelmi tartalékos szolgálatra azok is jelentkezhetnek, akik civil foglalkozásuk vagy iskolai tanulmányaik mellett szeretnék kamatoztatni tudásukat országunk védelmében. A területvédelmi tartalékosok a lakóhelyük szerinti járásban kapják meg kiképzésüket, és itt is vethetŇĎk be különbözŇĎ feladatokra. A területvédelmi tartalékos század tagjai a felkészítések alkalmával olyan kiképzést, tudást kapnak, mely a helyi közösség védelmi képességét növeli, legyen szó honvédelmi vagy katasztrófavédelmi helyzetrŇĎl. Miután protokolláris feladataik is lehetnek, jelenlétük emelheti helyi szinten az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát.
A területvédelmi tartalékos az önként vállalt szolgálatért különbözŇĎ juttatásban részesül: a szerzŇĎdéskötési- és rendelkezésre állási díj mellett a tényleges szolgálatteljesítés idŇĎtartamára illetményre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezésre és ruházati ellátásra, továbbá utazási költségtérítésre jogosul.
Azok az állampolgárok, akik tartalékos katonaként szeretnének részt venni a haza szolgálatában, a megyeszékhelyeken lévŇĎ toborzó ügyfélszolgálatok mellett a Kormányablakokban is jelentkezhetnek személyesen. Emellett kapcsolatba léphet a toborzó szervekkel és regisztrálhat a www.iranyasereg.hu oldalon, ahol részletes információkat olvashat a Magyar Honvédségben vállalható katonai szolgálat további lehetŇĎségeirŇĎl.
 
MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság
2. Katonai Igazgatási Központ
4026. Debrecen, Péterfia u. 58/A
Telefon: (52) 314-200; (30) 815-0998
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Nyitva tartás:
HétfŇĎ: 08:00-12:00; 13:00-17:30
Kedd: 08:00-12:00
Szerda: zárva
Csütörtök: 08:00-12:00; 13:00-15:30
Péntek: 08:00-12:00
 

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmaz√ļjv√°ros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-02-22 van. PointLink.