Szűrő
  • Magáncsőd 2015 szeptemberétől – családi csődvédelem

    A családi csődvédelemmel kapcsolatos első hírek 2011. márciusban jelentek meg hazánkban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a bajba jutott devizahitelesek problémáját a piac nem fogja tudni megoldani. A KDNP már 2009-ben kérte a családi csőd bevezetését, de ez visszhang nélkül maradt.
     
    A magáncsőd és a családi csődvédelem (a kettő ugyanaz) felvetése és a bevezetés között számtalan év telt el, azonban 2011 után a magyar kormány különböző módszerekkel igyekezett védeni a devizahiteleseket, így a magáncsőd bevezetése nem volt olyan sürgős, mint akkor.
     
    A Magyarországon korábban teljesen ismeretlen családi csődvédelem rendszerét azok számára dolgozták ki, akik törleszteni már nem tudnak, de egy vagyonfelügyelő segítségével még megmenthető az otthonuk (jelzáloghitel esetén), illetve nem kerülnek teljesen reménytelen helyzetbe. Az elmúlt évek ennek az egyszerű meghatározásnak a pontos, számításokon alapuló jogszabályba foglalásával teltek.
     
     
     
    Nézzük tíz pontban, melyek a legfontosabb tudnivalók a magáncsődről:
     
    1.) A csődvédelem önkéntesen igényelhető.
    2.) 2015. szeptember 1-jétől a nem fizető jelzáloghitelesek, 2016. október 1-jétől bárki igénybe veheti.
    3.) Olyan személy igényelheti, akinek a tartozása (nem a hitele összege!) legalább 2 millió és legfeljebb 60 millió forint.
    4.) Akkor igényelhető, ha az adós legalább 500 000 forintnyi (kamatokkal és járulékokkal növelt) tartozása 90 napnál régebb óta áll fent. A tartozások között lennie kell legalább egy hitelnek is.
    5.) Csak akkor igényelhető, ha az adósság összege az igénylő csődvagyonának 100% és 200% közötti részét teszi ki. A csődvagyon az ingóságok és ingatlanvagyonok összege, továbbá a következő öt évben várható bevétel összege.
    6.) A magáncsőd időszaka alatt az adós kevesebbet törleszt, mint amennyit kellene. A csődvédelem lejártakor a megmaradt tartozást elengedik. Az engedmény akár 95% is lehet.
    7.) A csődvédelem alatt csődbiztos felügyeli az igénylő, a hozzátartozói és a vele egy háztartásban élők költéseit. Egy-, két- és háromfős családok esetén fejenként a legkisebb öregségi nyugdíj másfélszeresét költhetik el szabadon (vagyis három fő esetén kb. 120 000 forintot), négy főtől pedig csak a legkisebb öregségi nyugdíj összegét családtagonként (4 fő esetén szintén kb. 120 000 forint). Ennél nagyobb költéshez a csődbiztos beleegyezése szükséges.
    8.) A csődvédelem alapesetben 5 évre szól, de meghosszabbítható 7 évre. Egy személy életében egyszer veheti igénybe a csődvédelmet.
    9.) Ha valaki bármilyen formában csal, azt örökre kizárják a csődvédelemből.
    10.) Az adósnak vállalnia kell, hogy ha nincs munkája, keres. Fontos továbbá, hogy nem viselkedhet úgy, hogy magatartása miatt megbüntessék, elbocsássák stb. – vagyis csökkenjen a törlesztőképessége.
     
    A 2012-es javaslat szerint a családi csődvédelem lényege, hogy a bajba jutott család gondnokot kap, aki segít beosztani a havi fizetést, segélyt, nyugdíjat az adósnak (és családjának). A gondnok lehet szociális munkás, pénzügyi szakember vagy családvédelmi szakember is. A szakember feladata, hogy azoknak a családoknak mutasson kiutat, segítsen bevételeik beosztásában, amelyek nem tudják fizetni a számlákat vagy a banki törlesztéseket, de nem azért, mert anyagi eszközeik elégtelenek, hanem
     
    1.) azért, mert nem tudják megfelelően beosztani a jövedelmüket, vagy
    2.) nem hajlandóak megválni olyan vagyontárgyaiktól, amelyek értékesítésével jelentős pénzhez jutnának.
     
    A csődbiztos feladata, hogy tárgyaljon a bankokkal és közüzemi cégekkel, és próbáljon közvetíteni a felek között, jellemzően engedményeket kicsikarva a szolgáltatóktól.
     
    A magáncsőddel kapcsolatos kormányzati munka 2015 elején váltott magasabb sebességbe. A tervezet szerint a csődközelben levő magánszemélyek (és családjuk) szakemberek segítségét igényelhetik: a kisebb összegű elmaradások rendezésére pénzügyi, szociális vagy akár jogi szakértők is kirendelhetők. A magáncsőd természetéből következően a rendszerbe csak olyanok léphetnek be, akiknek van vagyonuk és bevételük: mivel a csődvédelem lényege, hogy a gondnok osztja be a család bevételeit, a családnak értelemszerűen rendelkeznie kell bevételekkel – illetve pénzzé tehető vagyontárgyakkal (pl. járművel vagy nyaralóval, plazmatévével és egyéb, a létfenntartáshoz nem szükséges, de értékes 
     
    További információ:
  • Hőségriasztás

    2015. augusztus 29-én 00.00-órától az egész ország területére vonatkozó hőségriasztást adott ki dr. Paller Judit, országos tisztifőorvos. Az intézkedésre az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Közegészségügyi Központ ajánlása alapján került sor. Az előrejelzési adatok változatlansága esetén a hőségriasztás 2015. szeptember 1-én, éjfélig tart, szükség esetén meghosszabbítható. A hosszabbításról a lakosságot ismét tájékoztatja az Országos Tisztifőorvosi Hivatal. Kérjük Önöket, hogy a hőségriasztás ideje alatt fokozottan vegyék figyelembe a lakosságnak szóló ajánlásban leírtakat, amelyek a címre kattintva válnak elérhetővé .

  • Vágányzár (2015. szeptember 07-től 2015. szeptember 09-ig)

    Értesítjük Tisztelt Utasainkat, hogy

    2015. szeptember 07-től 2015. szeptember 09-ig

    Tócóvölgy - Balmazújváros állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a hirdetményen feltüntetett vonatok menetrendje módosul, illetve Debrecen - Balmazújváros között vonatpótló autóbuszok közlekednek a sötétített alappal jelölt menetrend szerint.

     

  • Tájékoztatás

    TÁJÉKOZTATJUK A TISZTELT LAKOSSÁGOT, HOGY A BALMAZÚJVÁROSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL
    2015. AUGUSZTUS 8-ÁN, (SZOMBAT) PÉNTEKI ÜGYFÉLFOGADÁSI REND 
    SZERINT VÁRJA AZ ÜGYFELEKET, 7.30-TÓL 11.30-IG.
     
    2015. AUGUSZTUS 21-ÉN (PÉNTEK)
    A BALMAZÚJVÁROSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ZÁRVA TART.
  • A Hortobágyi Nemzeti Park Látogatási Szabályzatának módosítása

     
    Engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Látogatási Szabályzata a helyi lakosok számára lehetőséget biztosít ingyenes éves lovastúra-bérlet kiváltására. A bérlet feljogosítja tulajdonosát a Hortobágyi Nemzeti Park erre kijelölt részein történő lovaglásra.
     
    Kérem, hogy tegye közzé települése lakosai körében ezt a lehetőséget (a település honlapja, hírlevél, önkormányzatának hirdetőfelületeken történő kihirdetés, egyéb lehetőségeiket kihasználva).
     
    Az éves lovastúra-bérletről, valamint az egyéb lehetőségekről Látogatási Szabályzatunkban talál bővebb információkat, melyet csatolva küldök Önnek. A szabályzat 6. számú melléklete tartalmazza részletesen a lovastúra-bérletre és egyéb lovastúrákra vonatkozó információkat.
     
    Külön kiemelném a legfontosabb információkat:
     
    - A HNP Látogatási Szabályzata megváltozott a múlt évben, annak betartása mindenki számára kötelező;
    - a Hortobágyi Nemzeti Park településeinek lakossága regisztrációt követően igényelhet ingyenes éves lovaglási bérletet; - csak egyéni céllal lehetséges az „ingyenesség” igénylése, és csak annak a személynek, akinek a nevére szól a vagyonkezelői hozzájárulás, van lehetősége a meghatározott útvonalon és feltételekkel lovagolni, másra át nem ruházható és minden más eset lovastúra vezetésnek minősül, melyre külön szabályozás vonatkozik;
     
    Ezúton kívánom kifejezni abbéli reményemet, hogy ezzel az intézkedésünkkel nemcsak segítem a túralovaglás népszerűsítését, hanem a nemzeti parkkal határos települések lakosai számára is tehetünk egy baráti gesztust.
    Az önkormányzat, település vezetői részéről számítok továbbá támogatásukra a tekintetben is, hogy a Látogatási Szabályzat megismertetésével (akár az oktatási intézményeikben tanuló diákok, és szüleik tájékoztatását is kérve) segítsék, hogy minél jobban megőrizhessük a települést körbevevő természeti értéket, segítenek abban, hogy a Szabályzatban foglaltakat közös erővel betartassuk.
     
    A HNPI Látogatási szabályzata itt érhető el.
  • TÁJÉKOZTATÓ A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJAIRÓL

    TÁJÉKOZTATÓ

    A HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG TAGJAIRÓL

     

     

    Tájékoztatom Önöket arról, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 23.§-a szerint a helyi választási bizottság három tagját és legalább két póttagot a települési önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásának kitűzését követõen, legkésõbb a szavazás napja elõtti negyvenkettedik napon (2014. augusztus 31.) választja meg.

     
    A helyi választási bizottság a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szerve, amelynek elsõdleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása.


    Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 190/2014. (VIII.18.) számú határozatával döntött a helyi választási bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztásáról.

     

    Balmazújváros településen működő Helyi Választási Bizottság megválasztott tagjai, póttagjai:

     

    Tagok:
    Szabó Sándor

    Leiter Katalin

    Szabó Istvánné

     

    Póttagok:
    Berecz Adél

    Pinczés Ferenc

     

     

    A Helyi Választási Bizottság

    -        hivatali helyiségének címe: 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.

    -        telefonszáma: (52) 580-100

    -        fax száma: (52)370-035

    -        email címe: valasztas@balmazujvaros.hu


    Balmazújváros, 2014. augusztus 27.

     

     

                                                                                                              dr. Bencsik Judit s.k.

                                                                                                                      HVI Vezető 

  • Újra íjászverseny a Kráter-tónál

     

     

     

  • Megkezdődtek a vízelvezető rendszer rekonstrukciós munkálatai

     

    Balmazújváros vízelvezető rendszer rekonstrukciója 

    ÉAOP-5.1.2/D2-11-2011-0042

     

    A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

    Megkezdődtek a vízelvezető rendszer rekonstrukciós munkálatai

    Balmazújváros Város Önkormányzatának ÉAOP-5.1.2/D2-11-2011-0042 kódszámú pályázata 2012. július 27. napján támogatásban részesült. Ennek értelmében a Kedvezményezett 320.769.305,- Ft összköltség mellett, 304.730.840,- Ft támogatásból kívánja megvalósítani a "Balmazújváros vízelvezető rendszer rekonstrukciója" elnevezésű projektjét. A beruházás önereje 16 038 465 Ft, amelyre az önkormányzat két forrásból szintén támogatást vesz igénybe, így nem szükséges önkormányzati hozzájárulás a projekt megvalósításához.

    Az építési kiviteli munkák 2013. június 28. napján kezdődtek meg, a generál kivitelezői feladatokat a közbeszerzési eljárásban nyertes D&D Builder Kft. végzi.

    A város síkvidéki adottságai miatt a csapadékvíz elvezetése nehézségekbe ütközik. A nem megfelelő műszaki paraméterekkel korábban kialakított csatornák és szikkasztó árkok, valamint azok elfajulásából eredő elöntések komoly problémákat okoznak heves esőzések idején. Az 1999. és 2011. évek közötti időszakban összesen kilencszer került belvízvédelmi készültség elrendelésre a város belterületén, a vízelöntés során komoly károk keletkeztek.

    A beterülteti vízgyűjtő területeken keletkező csapadékvizek befogadására, elvezetésére szolgáló nagy kapacitású elfajult földmedrű befogadó csatornák (Belső Magdolna ér, Virágoskúti csatorna, 2-0-0 jelű csatorna) mederprofilozása, iszaptalanítása, valamint a városközpontban meglévő csatorna hálózat fejlesztését, nyílt csatornák zárt csatornává építését (Szoboszlói u, Batthyány u, Veres Péter u, Dózsa György u‚ Csokonai u, Bajcsy Zs. u.), valamint a Nádudvari u, Sas u, Zene utcák környezetében meglévő rossz műszaki állapotú 1-1-0 jelű zárt csatorna rekonstrukcióját tervezi városunk Önkormányzata jelen projekt során megvalósítani.

    A tervezett munkálatok során burkolt mederszakaszok kerülnek kialakításra a városközpontban (Árpád u, Északi sor, Bethlen u, Veres Péter u.), a vasúton túli területeken (Böszörményi u, Nap u, Vasút sor, Hámán K. u, Arany J. u.), valamint a város DK-i (Kossuth u,) és DNy-i részén (Károlyi Mihály u.) a legrosszabb állapotú elfajult földmedrű csatornaszakaszokon.

    A projekt célja Balmazújváros kiemelt utca-szakaszai mentén élő lakosságának vízkár elleni védelme, a csapadékvíz elöntések okozta károk jövőbeni megelőzése, ezáltal a lakosság egészségének és vagyonbiztonságának növelése. A projekt eredménye hozzájárul, és egyben a projekt másodlagos célját képezi a felszíni és a felszín alatti vizek védelme a csapadékvizek rendezett és szabályozott elvezetése révén.

    A fejlesztés megvalósulása pozitív hatással lesz az érintett területen bejegyzett vállalkozásokra és működő intézményekre, hozzájárul a befektetői kedv növekedéséhez és az oktatás-nevelés színvonalának emelkedéséhez.

    Az utak elöntéséből eredő eddigi közlekedési nehézségek megszűnnek, a közlekedés zavartalanná válik.

  • Tájékoztatás - Augusztus végi munkarend

    Tisztelt Ügyfeleink!

    Tájékoztatjuk Önöket, hogy az országos munkarend értelmében a Balmazújvárosi Járási Hivatalban

    2013. augusztus 19. (hétfő) pihenőnap - az ügyintézés szünetel,
    2013. augusztus 20. (kedd) munkaszüneti nap - az ügyintézés szünetel,
    2013. augusztus 23. (péntek) munkanap - hétfői rend szerint, 8-13 óráig fogadjuk ügyfeleinket,
    2013. augusztus 24. (szombat) munkanap - pénteki rend szerint, 8-13 óráig fogadjuk ügyfeleinket.

    Rendkívüli esetben munkatársunktól a 06/70/436-2814-es telefonszámon 2013. augusztus 19-én és 20-án is kérhet tájékoztatást.

    Megértésüket köszönjük!

    Dr. Veres Margit
    hivatalvezető

  • III. Kráter-tavi Íjászverseny

  • Közúti járművek átalakítása

    HBT-001/277-0/2013

    Felhívjuk a járműüzemeltetők szíves figyelmét néhány alapvető szabályra, amely a betakarítási munkákat végző, de közúton közlekedő járművekre nézve is kötelező.

    A közúti forgalomban a gépkocsi, a motorkerékpár (ideértve a négykerekű motorkerékpárt is), a mezőgazdasági vontató, a négykerekű segédmotoros kerékpár, a pótkocsi, a lassú jármű (törvényben meghatározott kivételekkel) - a közúti forgalomban érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt.

    A forgalomba helyezett - magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott - jármű olyan megváltoztatása, amely a járműre már meghatározott adat, illetőleg közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi jellemző módosulását eredményezi (néhány kivétellel) átalakításnak minősül.

    A járművek átalakításáról az alábbi hivatkozáson található további információ.

    http://www.nkh.gov.hu/Gepjarmu/tevekenysegek/kozutijarmmuszelj/forghelykovelj/atalakitas/Lapok/default.aspx

    Tájékoztatjuk, hogy az ellenőrző hatóság a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet 96. § (1) felsorolt esetekben, így például „a jármű engedély nélküli átalakítása esetén” a forgalmi engedélyt, illetve az ideiglenes forgalomban tartási engedélyt a helyszínen köteles elvenni.

  • Versenykiírás: Sakk csapatbajnokság

    Hajdú-Bihar megyei II. osztályú sakkcsapatbajnokság 2012/2013. évi versenykiírása. A bajnokság célja A csapatok közötti erőviszonyok felmérése, a megye sakkbaráti kapcsolatainak ápolása,  a  sakkjáték  népszerűsítése  szabadidős  versenyformában,  a  2012/2013.  évi  megyei  II. osztály sakk csapatbajnoki címének megszerzése.

  • Emlőszűrő vizsgálat

    Ezúton értesítjük a 45-65 év közötti balmazújvárosi hölgyeket, hogy számukra 2012. szeptember 3-4-én, Debrecenben  emlőszűrő vizsgálat szerveződik.

  • Hőségriasztás

    Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy az országos tisztifőorvos 2012. augusztus 21-én 12.00 órától 2012. augusztus 24-én 24.00 óráig a „Hőségriasztás” 2. fokozatát hirdette ki az ország egész területére, melyet augusztus 26. 24.00 óráig meghosszabbított.

  • Véradás

    Itt a nyár, a szabadságolások időszaka. Ilyenkor különösen fontos, hogy minél többen jelenjenek meg a véradásokon. Nyáron is szükség van rád! Adj vért, adj esélyt! - ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt a nyári hónapokban. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet szeretettel várja a véradókat.

  • Hirdetmény: Vasúti menetrend változás

    2012. augusztus 12-17. között a Debrecen - Füzesabony vonalon a MÁV karbantartási munkálatokat végez, ezért az itt közlekedő vonatok menetrendje a megjelölt napokon változik.

Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal - 4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5. - Tel.: (52) 580-102 Email: hivatal@balmazujvaros.hu
Egységes orvosi ügyelet:52/311-104 _____________________________ Mentőszolgálat hívószáma: 104 _____________________________ Gyógyszertári állandó ügyelet: (20)405-3827 - Bocskai u. 2-4.

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 Balmazújváros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-10-11 van. PointLink.