LAKOSSÁGI FELHÍVÁS - az erdƑ- Ă©s szabadtĂ©ri tĂŒzek megelƑzĂ©sĂ©re

Az enyhébb tavaszi idƑjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkezƑ tüzek megelƑzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tƱz, különösen erƑs szél esetén. A szabadtéri tüzesetek keletkezésének fƑ oka az emberi gondatlanság. A károk akkor elƑzhetƑek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tƱzgyújtás és a tƱzmegelƑzés alapvetƑ szabályaival.
 
A levegƑ védelmérƑl szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében tilos a növényzet, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett, vagy kerti hulladék szabadtéri égetése, kivéve, ha azt külön jogszabály - pl. növény egészségügyi okból hatósági engedély beszerzése mellett - megengedi. Avar és kerti hulladék égetését csak az adott település önkormányzata engedélyezheti rendeletében, de égetni ebben az esetben is csak a rendeletben meghatározott helyen, napokon és módon szabad. Külterületi ingatlanok esetében, amennyiben az égetést jogszabály megengedi, elƑzetesen engedélyeztetni kell a tƱzvédelmi hatósággal (irányított égetés). Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tƱzön történƑ sütés-fƑzés a tƱz állandó felügyelete mellett.
 
A szabadtéri tƱzgyújtás feltételeit az Országos TƱzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet tartalmazza. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelƑ mennyiségƱ oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tƱz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható idƑjárásról, mert a szél kedvez a tƱz gyors továbbterjedésének. A felügyelet nélkül hagyott tƱz könnyen továbbterjedhet és életveszélyt jelentƑ, vagy súlyos kárt okozó tüzek forrásává válhat.
A szabadtéri tƱz kockázata jelentƑsen függ az idƑjárási viszonyoktól, a száraz és szeles idƑjárás elƑsegíti a tƱz kialakulását, továbbterjedését. ErdƑtƱz-veszélyes idƑszakban országos szinten a vidékfejlesztési miniszter, területi szinten az erdészeti hatóság tƱzgyújtási tilalmat rendelhet el, mely esetén az érintett területen akkor is tilos a tƱzgyújtás - beleértve a kijelölt tƱzrakóhelyeket is - , ha azt egyébként más jogszabály megengedi.
 
A jogszabályi tilalom ellenére, illetve jogszabálytól eltérƑ vagy hatósági engedély hiányában végzett tƱzgyújtási tevékenység miatt az önkormányzat, a környezetvédelmi hatóság és a tƱzvédelmi hatóság bírságot szabhat ki.
 
TƱzgyújtási tilalommal és erdƑtüzekkel kapcsolatos további információkért keresse fel a katasztrófavédelem oldalait, vagy a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság honlapját. Az Országos TƱzmegelƑzési Bizottság tájékoztató kisfilmjei az alábbi linkeken tekinthetƑek meg:
 

VĂ©radĂĄs (2017. mĂĄrcius 28.)

A Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete lakossági
 
Véradást szervez 2017. március 28-án (kedden)
 
12:00-17:30-ig Balmazújvároson a Debreceni utca 12.
 
szám alatt található irodaházban.
 
Szeretettel várunk minden segíteni szándékozó véradót!
 
A véradásra személyi igazolványát, lakcím-és TAJ – kártyáját kérjük,
 
hozza magával!

HIRDETMÉNY - a HajdĂș-Bihar Megyei KormĂĄnyhivatal jĂĄrĂĄsi hivatalai illetĂ©kessĂ©gi terĂŒletĂ©n mƱködƑ ĂĄltalĂĄnos iskolĂĄk 1. Ă©vfolyamĂĄra törtĂ©nƑ beiratkozĂĄsrĂłl

a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalai illetékességi területén mƱködƑ általános iskolák 1. évfolyamára történƑ beiratkozásról

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalai a nemzeti köznevelésrƑl szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése alapján, valamint a nevelési-oktatási intézmények mƱködésérƑl és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (továbbiakban: EMMI rendelet) 22. § (1) bekezdése alapján jelen hirdetményben közzéteszik az iskolai beiratkozás idejét, az errƑl való döntés és a jogorvoslat benyújtásának határidejét.
 
Beiratkozás az általános iskola 1. évfolyamára: 2017. április 20-21.
 
A beiratkozás idƑpontjának meghatározására jogosult szervek:
Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalai
 
A beiratkozás idejét meghatározó döntés ideje: 2017. február 28.
 
A beiratkozás helyszíne: az általános iskola székhelye, ahová a tanuló felvételt nyert.
Jogorvoslati eljárás:
  • Az EMMI rendelet 83. § (3) bekezdése szerint az iskolai felvételrƑl hozott döntést írásba kell foglalni, és a 83. § (1) bekezdése szerint a tanulót, a kiskorú tanuló szülƑjét írásban értesíteni kell.
  • Az Nkt. 37. § (3) bekezdése b) pontja szerint a tanulói jogviszony létesítésével kapcsolatban érdeksérelemre hivatkozással a szülƑ kérelmet nyújthat be az általános iskola fenntartójának. Az érdeksérelemre hivatkozással benyújtott kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
  • A kérelmet a felvételrƑl vagy annak elutasításáról szóló döntés közlésétƑl számított 15 napon belül lehet benyújtani.
  • Az EMMI rendelet 83. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslati eljárásban a gyermeket, a kiskorú tanulót szülƑje képviselheti.

Debrecen, 2017. február 28.

 

TĂĄjĂ©koztatĂł a hĂĄziorvos, vĂ©dƑnƑ vĂĄllalkozĂłk helyi iparƱzĂ©si adĂł mentessĂ©gĂ©rƑl, kedvezmĂ©nyĂ©rƑl

 
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény – 2016. január 1. napjától hatályos - 39/C. § (4) bekezdése értelmében az önkormányzat jogosult a háziorvos, védƑnƑ vállalkozó számára mentességet, kedvezményt megállapítani.
 
Ez akkor lehetséges, ha annak vállalkozási szintƱ iparƱzési adóalapja az adóévben a 20 millió forintot nem haladja meg. Az adómentességnek, adókedvezménynek valamennyi háziorvos és védƑnƑ vállalkozó számára azonosnak kell lennie.
 
Fentiek alapján Balmazújváros Város Önkormányzata a helyi adókról szóló 29/2012. (XI.29.) számú önkormányzati rendeletében – 4.§ (3) bekezdés – a háziorvos, védƑnƑ vállalkozó számára a helyi iparƱzési adóban mentességet, kedvezményt biztosít a törvényi feltételek fennállása esetén.
 
A kedvezmény, mentesség azt a háziorvost vagy védƑnƑ vállalkozóit illeti meg, aki/amely – gazdálkodó szervezetként vagy egyéni vállalkozóként – külön jogszabály alapján
  • háziorvosi,
  • házi gyermekorvosi,
  • fogorvosi alapellátási, vagy
  • védƑnƑi tevékenységet végez és nettó árbevételének legalább 80%-a e tevékenység(ek) végzésére vonatkozó, az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerzƑdés alapján az Egészségbiztosítási Alapból származik, valamint
  • vállalkozási szintƱ iparƱzési adó adóalapja adóévben a 20 millió forintot nem haladja meg.
 
A háziorvosi bevétel részét képezi, az olyan tevékenységek után kapott ellenszolgáltatás,
  • amelyeket a szolgáltató finanszírozási szerzƑdésbƑl fakadóhoz képest más jogviszony alapján végez (pl.: üzemorvosi tevékenység, szociális otthonban szerzƑdés, magánrendelés),
  • amelyet, saját praxisában lát el, de az OEP nem térít meg, hanem a páciensnek kell teljes vagy részleges térítési díjat fizetni az ellátásért (pl.: gépjármƱvezetƑi engedélyhez egészségügyi alkalmassági vizsgálat, fegyverengedély, nem kötelezƑ védƑoltások, igazolások kiadása, látlelet készítése, elsƑsegélynyújtás, gondozás, szakértés díja stb.)
  • amely nem az egészségbiztosítótól, hanem harmadik személytƑl kapott ellenszolgáltatás fejében végez (pl.: önkormányzattól az iskola-egészségügyi, foglalkozás-egészségügyi ellátásért).
 
A különbözƑ egészségügyi alapellátást végzƑ vállalkozó/vállalkozás az OEP-pel kötött finanszírozási szerzƑdés alapján az általa elvégzett egészségügyi szolgáltatásnak a jogszabályi elƑírásoknak megfelelƑen megállapított – az OEP által visszaigazolt – díját (alapdíj, fix díj, teljesítménydíj, kártyapénz, eseti díj, egyéb díj), mint az egészségügyi szolgáltatás díját köteles elszámolni, és a számvitelrƑl szóló 2000. évi C. törvény 72. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint szintén árbevételként kimutatni.
 
A kedvezmény, mentesség biztosítása 2016. január 1-jétƑl hatályos, így az legkorábban a 2016. évi helyi iparƱzési adó elszámolásakor vehetƑ igénybe.
 
A kedvezmény, mentesség megadása nem automatikus, megítélése (a feltételek alátámasztásával) kérelemre történhet, és csak olyan vállalkozók/vállalkozások vehetik igénybe, akik/amelyek vállalkozási szintƱ iparƱzési adóalapja nem haladja meg a 20 millió forintot és bevételük legalább 80%-át az OEP által finanszírozott ellátásokból szerzik.
 
Balmazújváros, 2017. február 27.
Pénzügyi Osztály Adócsoport

ÜgyfĂ©lmentes nap a KormĂĄnyablakban

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy 2017. február 28-án (kedd) a szokásos éves karbantartás miatt a Kormányablakban szünetel az ügyfélfogadás.

Megértésüket köszönjük

megfigyelési körzet feloldåsa

Ügyiratszám: HB/06-ÉLB/00012-98/2017 
ÜgyintézƑ: Dr. Bakos Nóra
Járványügyi és Állatvédelmi Osztály
Telefon: 70/436-0509

Tárgy: megfigyelési körzet feloldása 
Hív. szám:-
Melléklet: -

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal elsƑ fokú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági jogkörében eljárva meghoztam az alábbi

HATÁROZATOT.

Hajdúnánás, Hajdúdorog, Görbeháza, Balmazújváros és Hajdúböszörmény-Pród közigazgatási területének érintett részeire a HB/05-ÉLBF/136-137/2016 és HB/06-ÉLB/12-51/2017 iktatószámon kiadott határozatokkal magas patogenitású madárinfluenza fertƑzöttség megállapítása miatt elrendelt megfigyelési körzeti korlátozó intézkedéseket

2017. január 23. napjától feloldom.

A megfigyelési körzet intézkedéseinek feloldásáról az érintett terület lakosságát a helyben szokásos módon értesíteni kell.

Jelen határozat a közléssel jogerƑs és végrehajtható.

A határozat ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs.

A határozat a közléssel jogerƑs, ellene fellebbezésnek közigazgatási úton helye nincs, azonban a határozat közlésétƑl számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással annak felülvizsgálata keresettel kérhetƑ a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól. A keresetlevelet az I. fokú határozatot hozó szervnél, azaz a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali FƑosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálynál (4030 Debrecen, Diószegi út 30.) lehet benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni eggyel több példányban, mint ahány fél az ügyben érdekelt. A kereseti kérelem elektronikus úton is benyújtható, benyújtásának helye: https://e-kormanvablak.kh.qov.hu/client

A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart. Tárgyalás tartását az ügyfél a keresetlevélben kérheti.

INDOKOLÁS

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának M2016-10065817 számú eredményközlƑje szerint Hajdúböszörmény-Pród településen magas patogenitású madárinfluenza betegség elƑfordulása került megállapításra.

A megbetegedés továbbterjedésének megakadályozása érdekében a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 16. § (1) bekezdés b) pontja alapján a fƑosztály a nevezett településeknek az elrendelƑ határozathoz mellékelt térkép szerinti részeire megfigyelési korlátozó intézkedések kialakítását rendelte el.

A fertƑzött gazdaság kiürítését követƑen a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII. 4.) FVM rendelet 46. §-ában elƑírt takarítás és fertƑtlenítés befejezésének napjától számított 30 nap 2017. január 15. napján letelt. A megfigyelési körzetben elhelyezkedƑ gazdaságokban madárinfluenzára utaló betegség tünetei nem mutatkoztak.

A fentiek alapján a rendelkezƑ részben foglaltak szerint döntöttem.

A megfigyelési körzet feloldását a madárinfluenza elleni védekezés részletes szabályairól szóló 143/2007. (XII.4.) FVM rendelet 31. §-a alapján rendeltem el.

Jelen határozat a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban Két.) 71. § (1) és 72. § (1) bekezdésének, valamint a 86.§ (1)-(2) bekezdésének megfelelƑen került kiadásra.

Jelen eljárásra vonatkozóan az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérƑl szóló 2008. évi XLVI. törvény 45. § (5) bekezdése alapján külön jogszabály igazgatási szolgáltatási díjat nem állapít meg.

A határozat fellebbezésre tekintet nélküli végrehajthatóvá nyilvánítását a Két. 101. § (5) bekezdés a) és c) pontja alapján rendeltem el.

A határozat bírósági felülvizsgálata a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 100. § (1) bekezdés e) pontja, (2) bekezdése, valamint a 109. § (1) bekezdés a) pontja alapján biztosított.

Jelen döntés kiadmányozására a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Kiadmányozási Szabályzatáról szóló 1/2017. (1.1.) HBMKH Kormánymegbízotti Utasítás alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal mezƑgazdasági igazgatási feladatkörében eljáró Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali FƑosztály vezetƑje jogosult.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal hatáskörét a földmƱvelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésérƑl szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 20. § (1) bekezdés c) pontja határozza meg.

Debrecen, 2017. január 23.

 

Mellékletek:
Download this file (12-98.pdf)12-98.pdf[ ]1192 kB

Orszåghatår - Albertirsa 750 kV-os tåvvezeték

Tisztelt JegyzƑ Úr/Asszony!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tárgyban megjelölt távvezeték üzemeltetƑje és egyben tulajdonosa, a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (1031 Budapest, Anikó u. 4., a továbbiakban MAVIR ZRt.) megbízásából társaságunk 2017. január 23-án megkezdi a távvezeték kikötött portáloszlopainak beszabályozását.

A munkavégzés a MAVIR ZRt. bejegyzett vezetékjoga alapján történik. A munkák során, a terepen való mozgás közben gépeink taposási kárt okozhatnak az érintett ingatlanokon, amelyért a terület használóját a hatályos jogszabályok alapján kártalanítás illeti meg. Ezen igényeket a károsodott ingatlanok használói a térségben jelenlevƑ, a munkákért felelƑs építésvezetƑnek személyesen, vagy levélben jelenthetik be a következƑ címen:

MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.

1158 Budapest, Körvasút sor 105.

Felkérjük Önöket, hogy a helyben szokásos módon jelen értesítésünket közzétenni, és az esetlegesen Önöknél jelentkezƑ károsultakat a megjelölt címre irányítani szíveskedjenek.

 

 

Mellékletek:
Download this file (albertirsa.pdf)albertirsa.pdf[ ]98 kB

GyĂĄsznap MagyarorszĂĄgon! GyertyagyĂșjtĂĄs 13 Ăłrakor BalmazĂșjvĂĄroson

Gyásznap Magyarországon!
Gyertyagyújtás 13 órakor Balmazújvároson
 
A veronai buszbaleset áldozataiért elrendelt nemzeti gyásznapon Balmazújváros Város Önkormányzata a Hivatal mögötti kisparkban 13 órakor csendes gyertyagyújtással emlékezik.
 
,,Nem a halál ellen kell küzdenünk, hanem ameddig lehet, csillagként fényleni!"
 
Szenti Tibor gondolatának jegyében várom lakosainkat, hogy kifejezzük együttérzésünket a gyászoló családoknak.
 
dr. Veres Margit
polgármester
 
BƑvebben...
 
 

VĂ­zmĂ©rƑ ĂĄllĂĄs bejelentĂ©se (TRV Zrt.)

Tiszamenti Regionális VízmƱvek Zrt.

Tisztelt Felhasználóink!

 

A rendkívüli hideg idƑjárás miatt, azzal a kéréssel fordulunk Tisztelt Felhasználóinkhoz, hogy segítsék a most soron következƑ januári leolvasási munkánkat azzal, hogy az aktuális vízmérƑ állást 2017.01.20-ig az alábbi elérhetƑségek valamelyikén jelentsék be:

 

• Call Center: 06 40/180-124

• személyesen az ügyfélszolgálaton

• helyi vízóra leolvasó szakemberünknél

• TRV Zrt. honlapján

 

Megértésüket és segítségüket elƑre is köszönjük!

Szolnok, 2017.01.13.

VÁLLALKOZÓI FÓRUM A MEGYEI SZINTư FOGLALKOZTATÁSI EGYÜTTMưKÖDÉSEK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT (TOP-5.1.1.-15-HB1-2016-00001)

MEGHÍVÓ

 

VÁLLALKOZÓI FÓRUM a megyei szintƱ foglalkoztatási együttmƱködések megvalósításáért (TOP-5.1.1.-15-HB1-2016-00001)

idƑpont: 2017. JANUÁR 17. (kedd) 14 ÓRA

helyszín: Balmazújváros Önkormányzatának Kupola terme

4060 Balmazújváros, kossuth tÉr 4 -5.


 

Tisztelt Vállalkozó!

Az idei évben elsƑként kerül megrendezésre a munkaerƑ-piaci szolgáltatások megvalósítását célzó támogatások és a hazai vállalkozások fejlesztését, növekedését segítƑ vállalkozói fórumra, amelyre tisztelettel meghívjuk Önt.

A fórum célja, hogy a megyénkben megvalósítani kívánt foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttmƱködéseket valamint a vállalkozások versenyképességének megƑrzését, javítását szolgáló pályázati lehetƑségekrƑl kapjanak részletes tájékoztatást.

A vállalkozói fórum témakörei a következƑk:

  1. A megyei önkormányzat által megvalósítandó foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési pályázat keretein belül a vállalkozások részére nyújtandó bér-és járulék támogatás, valamint a foglalkoztatást elƑsegítƑ képzésben történƑ támogatásról.

  2. Tájékoztatás a Gazdaságfejlesztési- és Innovációs Operatív Program (GINOP), valamint a Vidékfejlesztési Program (VP) aktuális pályázati lehetƑségeirƑl.

  3. A közvetlen brüsszeli források felhasználásának lehetƑségeirƑl a vállalkozások részére.


 

MegtisztelƑ részvételére számítunk.

 

Pajna Zoltán                                                                                          Dr. Veres Margit

elnök                                                                                                       polgármester

 


 

____________________________

Balmazújváros Város
Önkormányzata


4060 Balmazújváros
Kossuth tér 4-5.


Telefon:+36(52)580-102
Fax:+36(52)370-035

Web: www.balmazujvaros.hu

 

 

Copyright © 2024 BalmazĂșjvĂĄros. Minden jog fenntartva.
Ma: 2024-10-03 van. PointLink.